I.

Álmomban irányítani tudom a képek sodrását,
bár medrüket megválasztani nem:
egy labirintus sötét falai közt áramlanak.

A falakon idegen írás beszél a népről, ami vagyok.
Életéjek, halálnapok ismétlődő jeleit olvasom
a spirál alakban írt hosszú sor legbensőbb s legszentebb körében.

Hová visz az álom vérkeringése, miféle szív pumpálja,
melynek titkát nem ismerem, mely csak visszautasítani tud,
s ágyamba küld, hol folyton újrakezdődik a reggel...?

II.

Én azonnal ébredek, ha Éósz ujja érinti homlokom,
s ablakot nyitok, hogy a teljesületlen álmok
felszállhassanak a fényben az istenek színe elé.

A kétely ragyogása előtt némán meghajtom fejem,
de a virágládákba friss mentát és turbolyát ültetek
a hőségtől remegő levegőjű teraszon.

Jól esik azt gondolni, hogy még nem vagyok kész semmire,
ahogy nem voltam kész osztozni az éjszakákon.
Jó tudni, hogy ugyanott, de nem egy időben élek veled.