IV.
A verseiben is kivételes érzékenységet felmutató, ötvösként és földrajz-rajz szakos tanárként végzett könyvtáros, a klasszika-filológia iránt is vonzódó Szakács Eszter mesesorozata, a Villámhajigáló Diabáz (2010) valós helyett zárt, imaginárius térben, a beszélő nevet viselő, de titkolt etimológiájú Kalliszté (a legszebb) szigetére helyezi a görög mitológia elemeiből új, független narratívákká összefűzött történeteit. (Már itt megjegyzendő, hogy a szöveg névadási gyakorlatát többnyire a hangzás esztétikuma motiválja,²⁷ míg másutt a mítoszelemek tudatos vegyítésével összefüggő cseréről van szó: a mitológiai Iasón sorsának egyes állomásai itt Ixión történeteként hangzanak el, míg utóbbi eredeti, erőszakra és alvilági bűnhődésre épülő mítoszára semmi nem utal.)

      A 8-10 éveseknek írott, mitológiai beavatásnak szánt kötetet az életút-paradigmákat, kapcsolati alaphelyzeteket szemléltető mítoszokat a népmesével és a fogyasztói társadalom technikai apparátusával, kulturális és szociális jelenségeivel vegyítő, tündérien hibrid, anakronisztikussága révén is humoros elbeszélői világ teszi egyidejűleg több olvasógeneráció számára otthonossá, jelenvalóvá és különösen szerethetővé. Kalliszté lakosai fénymásolót, muffinsütőt használnak, tévét néznek, a varázslótanoncok gurulós bőrönddel, busszal utaznak a szabólegényeket és adóellenőröket paradicsommadárrá változtató Kirkéhez; a királylányt szabadító szobrászlegény Rolexszel állítja meg az időt; a jól dolgozó küklopszok pedig év végi prémiumként elnyerhetik a halhatatlanságot. A szigetet állatokon s néhány, inkább csak a háttérben mutatkozó nagyobb istenségen túl a mindenkori földi gyerekekére emlékeztető lelkivilágú és érdeklődésű, a hétköznap és a csoda tökéletesen interferáló közegében élő kis nimfák, faunok, kentaurok népesítik be. Az általuk belakott térben az elbeszélő (távolról az E. T. A. Hoffmann-féle romantikus fantasztikumra emlékeztető módon) a nem sokkal ezelőtti jelen átszőtte, nyílt didaxis nélkül is világos értékrendet közvetítő világot teremt.

      A szerző a tizennégy meséből s az azokat kiegészítő, olykor ellentételező²⁸ kislexikonból álló sorozattal minden gazdagsága ellenére átlátható, otthonos univerzumot hoz létre, amelynek egységét a lineáris történetmesélés helyett a közös, a sziget-mivolt révén lehatárolt tér, a halhatatlanság és az efemerség, a telik, de nem múlik kontrasztján alapuló sajátos időbeliség,²⁹ valamint az egyes szövegek között futó utalásszálak biztosítják. A több narratív tradícióra épülő mesevilág elsődleges forrása – az aktualizált folklórmotívumokon,³⁰ a klasszikus és modern műmese³¹ hatásán túl – a szabadon formált mítosz, amely egyben a szerző szubjektív Görögország-élményétől elválaszthatatlan magánmitológiát is jelent.

      A Diabáz nem függetleníthető alkotója költői életművétől, már csak azért sem, mert a Vízre írt címmel 2009-ben megjelent válogatáskötet óta a szerző vállaltan és kizárólagosan a gyerekpróza felé fordult.³² (A forráskeresés kényszere motiválta filológusi megjegyzésként erre utalhatna a címadó hős metapoetikusan is értelmezhető neve: a diabas alak a diabainein ige participium aoristijaként utalhatna akár átlépésre, meghaladásra – a megoldás valójában sokkalta egyszerűbb s hatásosabb, a küklopszgyerek vulkanikus kőzet nevét viseli.) A költői æuvre elemzése nem feladatom,³³ az azonban mindenképp tudatosítandó, hogy Szakács lírájának és epikájának igen erős tartalmi, képi összetartozása olykor önidézetet, önallúziót eredményez. A Hamu királynő című mese atlantiszi-alvilági úrnője májpástétommal és baracklekvárral varázsolja el az arra tévedő szélisten-unoka Nephelét és (a neve ellenére se nem bölcs, se nem ékesszóló) kisbojtárt, Nesztórt (101) – ugyanezen gasztronómiai tételek szerepelnek a Boldog, szomorú dal című Kosztolányi-parafrázis létösszegző listáján.³⁴ A Süllyedő Atlantiszom (1995) mellett mindenekelőtt a Saudade című 2006-os kötetnek meghatározója a Hérodotos szerint (4, 147) eredetileg Kallisztének nevezett (ma leginkább Santoriniként ismert) Thérán töltött rövid idő görögségélménye; benne a sziget, a tenger, a homok s az elsüllyedt világ meghatározó motívumával, illetve a lémnoszi nők, Odysseus (s a Diabáz szereplőjeként visszatérő) Minótaurosz, Baukisz alakjával. Az antik költészettől lényegében független³⁵ személyes mitológia az önkifejezés elsődleges forrása:

Görögországban nemcsak egy tájra leltem rá, hanem a mögötte szellemképként derengő mitológiára is. A gyermekkoromban olvasott történetek egyszerre megfoghatókká váltak, testet öltöttek... A maszkokat természetesen készen kaptam. Volt, amelyik rögtön levehetetlenül az arcomra simult, amint feltettem, s én úgy éreztem, többet tudok elmondani, ha egy-egy mitológiai alak szájával beszélek, hiszen ezeknek az archetípusoknak rendkívül nagy erejük van arra, hogy azonosulásra és átélésre késztessék mind a költőt, mind az olvasót.³⁶

Az ismert mítoszok újramondását célzó meseregénynek induló, végül novellafüzérré alakult mű egységét a fentieken túl a Moirák által adományozott, hol vicces, kínos, hol valóban értékes képesség-ajándék biztosítja vezérfonálként, amely minden kilencedik évét betöltött kallisztéi fiút és lányt egyedivé, megismételhetetlenné tesz. Ugyancsak a szövegegész kohézióját szolgálják a motívumismétlések (átváltozástörténet, szabadítástörténet, világ körüli út stb.), amelyek gyakran a tradicionális mesei toposzrendszer elemeinek Lázár Ervin írásaiból ismerős felforgatásán alapulnak. Világos példája ennek a hagyományos nemi szerepek inverziója: királylányok kérik meg királyfik kezét (73), a kislánykorában elrabolt, sárkánnyá nevelt Rebarbara derék, takaros házvezetőt rabol magának a Hektór (!) nevű királyfi személyében (110).

      A hőssé válás új lehetőségeivel, illetve a mássággal és elfogadással kapcsolatos visszatérő kérdéseket a nyitómese vezeti be. A lávalevest és a rántott kavicsot szörnyen unó, a Héphaisztosz műhelyéből eltanácsolt nyeszlett Diabáz szakácsmesteri hivatását és szíve választottját az emberek között találja meg. A szerelmes, kiskamasz küklopsz alakja a hellénizmusban, Theokritos XI. idilljében születik meg, közvetlen irodalmi hatás azonban (Szakács Eszter szíves információja szerint) teljességgel kizárható, a motívum inkább a Szépség és szörnyeteg-történetek későbbi általános tradíciójával rokon. Diabáz hétköznapi foglalkozása nem jelenti a hőstettekről való szükségszerű lemondást: a gyermekkorában (az epikus énekmondóra emlékeztető) Dolomit bácsi meséiből megismert dicsőség s az azzal járó, a kötetben egyedül őt megillető epitheton ornans megszerzésének lehetősége így is megadatik számára. A hősi vállalkozás elbeszélése a mesei toposzok már említett modernizálásán, illetve felforgatásán alapul: Diabáz sporttáskába rejtett, a kovácsműhelyből elcsent villámaival küzd meg a sárkánnyal, miközben annak áldozata, a mitológiai Androméda helyett Életem nevet viselő leányzó az engedelmes, néma tűrés helyett hangosan tiltakozik az erőszak ellen (13-15).

      A meseszerkezet kialakításában a kontamináció játszik döntő szerepet, amelynek legizgalmasabb példái a művésztörténetként is olvasható Minótaurosz barátja, illetve az azt követő, Katalógusból rendelt menyasszony című mesékben jelennek meg. Előbbi főhőse a szegény fazekas által felnevelt, a nagy ember után Periklésznek nevezett, ó-lábú talált gyerek (66), aki az őt józan előrelátással a bögregyártás felé terelő nevelőapa ellenére szobrásznak készül. Útban a Pallasz Akadémia felé a Moirák ajándékaképp egyik agyagfigurája, a Minótaurosz megelevenedik, s ő világosítja fel a fiút az egyetemet megelőző küldetéséről, egy Aphrodité (keresztelői!) átka miatt x-lábú, szégyenében Gorgó-fej őrizte labirintusban élő királylány megváltásáról. A történet a Théseusmítoszt (s részben a Csipkerózsikát) írja át jámbor szörnnyel, dalia helyett rossz külsejű főhőssel, az útvesztő mélyén alvó, testi hibás királylánnyal, míg a labirintusban való tájékozódást (a Szakács lírájában feltűnő Ariadné helyett³⁷) az Athéné által féltékenységből pókká változtatott Arakhné fonala segíti. A hybris kérdését a mese nem tárgyalja, csupán az isteni akarat (versekben is sokszor hangoztatott) kiszámíthatatlanságára utal. A szerencsés végkifejlet a négy láb kiegyenesedése helyett a környezetük esztétikai elvárásainak meg nem felelő pár egymásra találásával valósul meg, a lakodalom és a trón átvétele előtt azonban Periklész még szobrászdiplomát szerez.

      A fentebb már említett, az Iasón-mítoszból kiinduló történet főhőse a korán árvaságra jutott, nagybátyja, Zéthosz (!) által kisemmizett, istállófiúként megtűrt Ixión, aki felserdülvén hírnevet és feleséget szeretne magának. Utóbbira, a Pügmalión márkájú, Galateia 64 típusú, hatalmas adatbázissal rendelkező robotlányra a Világszép királylányok és libapásztorlányok csomagküldő szolgálat ingyenes katalógusa segítségével tesz szert a fiú, míg a tervezett házasság fejében elvégzendő hőstetteket (a valójában őt elpusztítani kívánó) nagybácsi tűzi ki. Ixiónnak elsőként (gyapjú helyett) az aranyszőrű lovat kell megszereznie; majd a szirének egy tojását; végül, kiskorú lévén, az alvilágból kell hoznia szülői engedélyt a házassághoz. A három próba véghezvitelének záloga a hű paripa, Pégaszosz segítsége, s még inkább az Apollónios Rhodios-i modelltörténet mágikus képességekkel rendelkező, barbár Médeiája helyére lépő, az ébenfekete haja és a tej fehérségére utaló neve alapján Hófehérkét³⁸ is idéző robotlány támogatása, akinek alakja a megelevenedő szobor előző mesében is jelenlévő ovidiusi motívumára megy vissza.

      Az ókori irodalom emblematikus művészalakjait konkrét szövegkötődések nélkül felvillantó Ixión-történet a művészet hatalmának, lehetőségei korlátozottságának kérdését is felvetheti. A Hádész-kaland során a mesterségesen keltetett sziréncsibe (a mitológia Orpheusának feladatkörét átvéve) énekével meglágyítja a holtak királyának szívét, aki visszaengedi Ixión szüleit az alvilágból; utóbbiak azonban, túl a Léthén,³⁹ fiukat meg sem ismerik, s felvilágra jutásuk után sem támadnak életre, hanem kísértetként a sziget idegenforgalmi látványosságaivá lesznek (84). Hasonlóképp, Galateia 64 Ixión (a mitológiai Pygmalión) szerelme ellenére sem válik hús-vér lánnyá, s gyermekeik is gépzsírfaló (igaz, minden este időben lefekvő) robotok (84). Szintén a csoda behatároltságára, egyben az olvasói elvárások kijátszására példa a Szárnyas sapka meséje, amely figyelemre méltó pszichológiai érzékkel ismét a társadalmi normák kötelező érvényű boldogságmodelljének felszabadító alternatíváját kínálja: a fókából emberré visszaváltozó, majd média-és kommunikáció szakot végző királyfi és megmentője, a meteorológus nimfa nem házasodnak össze sem egymással, sem mással, viszont boldog barátságban élnek, együtt szerkesztve a kallisztéi tévéhíradót (96).

      A kötet világképe távolról sem idealizált. Az örök nyárban élő szigeten nincs háború, pusztító járványok (ezért is megy kis híján csődbe állatkórházzá való alakulása előtt dr. Aszklépiosz rendelője, 28), akadnak viszont kitett gyerekek, árvák, egyszülős családok, gonosz rokonok, szegénység, fájdalom és (kimondatlan) szeretethiány. A Hermész sapkájában a világot körberepülő nimfa találkozik afrikai éhezőkkel (89); az édesanya halála után kisfiát otthagyó, eredetileg hajópincérnek álló, Odysseusszerű apát Philémón-Pityipalkó-Télemachosnak gyémántbánya alvilági rabságából kell kiszabadítania (122). Számos más történetnek is szerves része a lírikus számára meghatározó halál- és alvilágtematika, amely azonban itt soha nem vezet feloldhatatlan magány- és veszteségérzethez: a versek Atlantiszának fekete homokja a mesékben legfeljebb szürke. A szövegekből nem hiányzik valamiféle, Grimm-mesékkel rokon, minden esetben határozott célt szolgáló, emiatt megkerülhetetlen brutalitás sem. Ixiónnak késsel kell felhasítani Pégaszosz hátát, hogy annak szárnyai nőhessenek (79); az elsüllyedt országból menekülő gyerekeknek segítőjük, az öreg teknős vérét kell venniük s inni abból (ismét a homérosi katabasist idéző módon), hogy szabadulhassanak az átok alól (106-108) - bár a félig halott állatot később meggyógyítja az orvosisten. A sárkánylány szerelméért emberteste feladását is vállaló fiú a századok során jóságossá szelídült, végelgyengülésben kimúlt Tüphón lenyúzott bőrét veszi magára, s ezáltal biztosítja a faj fennmaradását (118); s noha a Héliosz napszekerét irányítani képtelen gyermek Phaeton itt is a tengerbe zuhan, a kis Próteusznak és vízi mentő delfin barátjának köszönhetően életben marad (139).

      A Diabáz hősei pályáját a gyerekkortól a felnövésig követő életútmeséi (anélkül, hogy erőszakkal elvennék a gyerekolvasótól a jövőbeli személyes boldogság reményét), önbecsapásra késztető illúziók helyett (és varázslataik ellenére) kvázi-realista világképet kínálnak, ebben keresik s többnyire találják is meg a boldogulás útját. A felnövés, a személyiség kiteljesedésének s világban való otthonosságának legfőbb eszköze a tanulás, a műveltség, a művészet. Az amfiteátrum fölött ragyogó csillagok vígjátékot néznek (52), az Agamemnón nevű szarka Homérosból kölcsönzi nevét (20), s ugyancsak az Ilias közös olvasása oldja fel a mostohatestvérek közötti kezdeti bizalmatlanságot (154). A gyerekek, legyenek bármilyen lények is, a magánemberként (magánkentaurként) boldogtalan, fiát egyedül nevelő, ékírásos táblák, pergamenek, papiruszok, fóliánsok sokaságát őrző (32-34) Kheirón iskolájába járnak, ahol biológiát, földrajzot tanulnak s dolgozatot írnak (89-91); majd a legjobbak a Múzsák vezette, mesterségeket, tudományt és művészeteket oktató helikóni Pallasz Akadémián tanulnak tovább, ahol a tehetséges, de szegény hallgatók királyi ösztöndíjban részesülhetnek (67). (A gazdag szfinxek persze már ekkor is alexandriai angol magániskolába járnak. [159]). A sziget fenyői Descartes- és Shakespeare-idézeteket suttognak (120), Kirké kisinasa latin növényneveket és mágikus formulákat magol, s csak a szakirodalom alapos tanulmányozása után lát varázslathoz (61); rejtélyes eltűnések felderítését pedig a sárkányok is a könyvtárban, egy (szerzői alteregónak tekinthető) készséges könyvtárosnő segítségével kezdik (hiszen a szigetre „ekkor még nem vezették be az internetet” [113]).

      „Mi hamut kenünk az arcunkra s mondatokat hívunk az otthonunknak” – olvasni Szakács Lótuszevők című versében. Talán nem túlzás azt állítani, a szóból épült menedék, a nyelv mint egyfajta létlehetőség jelenik meg a mesekötetben is, különösképp az utolsó szövegben. A zárótörténet Daktilosza a nyitódarab Diabázához (valamint a vegetáriánus húsevő növényhez [124], a nem mosolygó delfinhez [131]) hasonlóan nonkonform figura: szemüveges, könyvmoly kis szatír, akinek életét tovább keseríti szülei válása, s a vele undok, az istenekkel szemben is pimasz, emiatt súlyos árat fizető, bolhává változtatott mostohatestvér. A szatírfiú versláb-neve tudatos utalás: a Bolhácska megmentését szolgáló, erő helyett okosságot, lexikai ismereteket, keresztrejtvényfejtő képességet (161) mozgósító kaland után az íróvá, a Diabáz szerzőjének alakmásává lett Daktilosz a Delphoiban kapott sárkányos varázstollal kezdi leírni, rögzíteni a sziget történéseit, aminek hatására az alakok, események megszűnnek létezni eddigi valóságukban s egy könyv képzeletbeli világába kerülnek át. Az írás mint a gondolat rögzítése, szabadságának, elevenségének elvétele (amely akár a platóni írásmítoszt⁴⁰ is idézhetné, noha bizonyítható hatásról megint csak nincs szó) az emlékezetbe süllyeszti a szigetet, a versek kegyetlen Atlantiszával szemben azonban élhető, talán egyedüliként élhető hellyé változtatva Kallisztét, s egyben megteremti az olvasóban az oda visszatérés sóvárgó igényét.


JEGYZETEK

27. Az Elcserélt lányok és a csillagkirály Didója nevét az angol popénekesnőről kapta, a Fekete ciprus Philémón nevű hősének beszélő fája esetén sem Ovidiusra, hanem Nemes Nagy Ágnes Éjszakai tölgy című versére utal a szerző.
28. Lásd az Odysseia emberevő küklopszának említését: Szakács Eszter, Villámhajigáló Diabáz, Bp., Liget, 2010, 173.
29. Erre példa a fókává varázsolt herceg Rip van Winkle-szerű története (Szakács, i. m., 96); a Hamu királynő alvilágjárásának a történeten belüli s kívüli szereplők által eltérő módon megélt ideje (107).
30. Diabáz hamuba sült kaviccsal indul szerencsét próbálni (Szakács, i. m., 8), a Három kívánság tengert és égboltot bejáró, kozmogóniai utazássá kiteljesedő meséjében terülj-terülj piknikkosár szerepel (45).
31. A medve alakúvá varázsolt felhőcske és a méhek konfliktusa (Szakács, i. m., 18) Micimaickó mézkalandját idézheti, illetve távolról a felhőfigura-élményt a világirodalomban elsőnek tudatosító aristophanési Nephelai átváltozás-kardalát. Grimm-meséből (s annak rajzfilmváltozatából) ismerős a Szakácsnál jól menő üzleti vállalkozás alapját jelentő, rendkívül gyors növekedése miatt börleszkbe hajló aranyhaj motívuma (56).
32. A Diabázt a Tulipánháború: Mesék Habakuk királyfiról követte 2011-ben, majd a Kallantyú meséi 2013-ban (Bp., Pagony).
33. Ehhez lásd például Görföl Balázs, Nyaralás Atlantiszon, Jelenkor, 2008/2, 217-221; Mesterházi Mónika, Saját időm, az utólagos átélés törvényei szerint, Holmi, 2011/9, 1188-1191; Halmai Tamás, Az anyagtalan morfológiája, Bp., Kronosz, 2014, 177-178.
34. „Van két cserép virág a polcon, / cirógatni az arcom, a vállam, / s mikor a boltból hazahordom, / bőven májkrém, lekvár a spájzban.”
35. Néhány Sapphó- és Ovidius-versen túl érdemleges hatással nem számolni.
36. Szakács Eszter, A vers születése és halála: Egy költészet fejlődéstana: önéletrajzi vázlat, Holmi, 2009/5, 605-612. A személyiségét elvevő álarc nyugtalanító motívuma a Beszélő maszk című mesében tér vissza.
37. Lásd az Ébredések című verset = Szakács Eszter, Saudade, Pécs, Jelenkor, 2006, 40.
38. A theokritosi kis küklopsz szintén Galateia nevű imádottjával való névegyezés a véletlen műve. Molnár Jacqueline koporsószerű kartondobozban fekvő, lehunyt szemű robotalakja (75) ugyancsak a Hófehérke-képzetet erősíti.
39. A Léthé-motívumhoz lásd a Levél Hádészba című verset.
40. Vö. Phaidros 274b-275d.